Főoldal arrow Tudomány / Jogarrow Jog


Köteles vagyok ezt elfogadni ?

A bíróság jogerõsen marasztalta a bírósági végrehajtót s az eredeti állapot helyre hozására utasította. csakhogy a végrehajtó azzal érvelt hogy a lefoglalt ingóságok már nincsenek meg, ekkor a bíróság azt javasolta akkor az ingóságok becsértékét kell a végrehajtónak kárként kifizetnie, amit kértem is tõle, csakhogy most küldött egy iratot hogy az ingóságokat ekkor meg ekkor adja át az adós lakásán, az el szállításáról nekem kell gondoskodnom, valamint egy mellékelt csekken fizessek be 257.000 Ft ot mint végrehajtást kérõ az eddigi költségeket, csak hogy nekem a kezdettõl fogva költségmentesség van az eljárásokra, másik gondom hogy ez a befizetendõ összeg sokkal nagyobb mint az ingóságok értéke ráadásul ez a végrehajtói iratból az is kiderül hogy azt csak a helyszínen a kiadáskor tudja megmondani hogy milyen ingóságok vannak még egyáltalán az adós lakásában. Elég bonyolult ez az ügy, mert zártörés miatt büntetõ eljárás van folyamatban, viszont az is igaz hogy a végrehajtó foglaláskor az ingóságok gyártási évét, gyári számaikat nem rögzítette. A fenti ügyben köteles vagyok elfogadni a végrehajtó spekulációs felkínálását ?

privát üzenet Üzenet   kérdés bejelentése Bejelent


Kérdés
Kérdező:


A végrehajtót mint a kártokozó személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha ez nem lehetséges, vagy a károsult ezt nem kívánja köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. Mivel a végrehajtó bejelentésére már az eljárás az ingóságok értékére folyik. Ha az eljárásra költség mentesség adott akkor a végrehajtást kérõ mentesül a költségek megfizetésétõl.

Hasznosnak találta ezt a választ? - Igen (0) / Nem (0)

üzenetet küld Üzenet

Válaszoló
Válaszoló

- Válasz küldéséhez be kell jelentkezned, itt -