Van még esélyem?
Sziasztok!
22 éves lány vagyok, nincsenek barátaim, és most már úgy érzem, hogy soha nem is voltak… Igaziak legalábbis nem.
Soha nem jártam sehova (most sem), mert nem volt kivel, nem volt olyan társaságom, akik szívesen láttak volna a körükben. Így nem is volt alkalmam párt találni, ismerkedni.
Alapvetõen szerintem nem is tudok az emberekkel érdemben kommunikálni, ismerkedni, kapcsolatokat építeni. Biztosan unalmas vagyok, de ha nem járok társaságba, akkor nem lesznek új élményeim, nem lesznek mondanivalóim, így unalmas is maradok. Vagy rosszul gondolom?
Azelõtt volt egy-két próbálkozásom. Elmentem a többiekkel, akiket akkor a barátaimnak hittem, de senkivel nem volt közös témánk, nem tudtam feloldódni, ott voltak körülöttem az emberek és én egyedül éreztem magam a tömegben.
A középiskolában többször is elõfordult, hogy szünetben, mikor mindenki kiözönlött a folyosóra, én is utánuk mentem, hogy hátha be tudok kapcsolódni a beszélgetésbe, de akkor már mindenkinek megvolt a maga kis társasága, a saját kis témáikkal, amiket én már nem érthettem igazán, mert a sztori elejérõl már lemaradtam. És amikor odamentem hozzájuk, hirtelen mindenkinek valahol máshol lett sürgõs dolga és szétrebbentek, mint a madarak, amikor megzavarják õket.
Tudom, nem túl vonzó a megjelenésem. Alacsony vagyok és kövér. Már sokszor próbáltam lefogyni, de nem ment. Mára már elfogyott a türelmem és a kitartásom ehhez. Az orvos pedig azt mondta, hogy próbáljam elfogadni magam. De én nem szeretnék 30 éves koromra úgy kinézni, mint a nagymamám, aki kb. 120kg volt, mikor meghalt. Nem tudok biciklizni, korcsolyázni, tesibõl is fel voltam mentve a suliban, mert volt egy mûtétem, amikor egy csövet ültettek be a testembe, ami levezeti az agyvizemet. Nagyon félek, hogy ha mégis esetleg találkozom valakivel, akkor azonnal elutasít, ha megtudja ezt (a fejemen lehet érezni is egy kicsit, de csak egy kis pukli az egész, nem vészes).
Nagyon félek, hogy örökre egyedül maradok, és soha nem lesz senkim! Nagyon egyedül érzem magam, nagyon magányos vagyok! Nem tudom, hogyan tudnék ezen változtatni, hogyan tudnék kikeveredni ebbõl a helyzetbõl.
Nagyon jól esne, ha találnék valakit, aki néha megkérdezi, hogy hogy vagyok és mi van velem, és esetleg a válasz is érdekli… igazán…
Ha nem a csõ miatt nem kellek senkinek, akkor azért, mert 22 vagyok és még soha nem volt senkim. Ez szégyen! Vajon van, akinek kell egy 22 éves csõdtömeg? Van még esélyem?
Üzenet
Bejelent
- 1 - 
